.
Peepshow
azoknak, akik még előtte vannak... !


Írta: Kovács Károly „frissjogosítványos”

Károly vagyok, azaz Karesz, 17 múltam és imádom az autókat, nekem még nincs – de a fater beígért egyet, így hát belevágtam.

A tandíj 51 ezer – jól hangzik! És még meg is van 4 hét alatt, szóval elrongyoltam. Mindjárt legomboltak 30-at, azaz 30 ezret. Mondták ez regisztrációs díj, meg terembérleti díj, meg vizsgadíj, meg vizsgaügyintézési díj. /lesz belőle 10, 10-szer 800 forint + vizsgadíjak/ mert ennyiszer buktam: 2-szer kreszből, 4-szer rutinból, 4-szer forgalomból, - de ne szaladjunk ennyire előre.

Szóval beiratkoztam. Hipergyorsnak indult – gondoltam hamar lezavarom. A kresz-tanfolyam az is volt. „Itt egy CD, otthon beteszed, kattintasz, időt nyersz, szombat reggel 7-kor korrepetálunk,de úgy sem lesz rá szükséged”... mint kiderült lett volna. Na de meg van! – mármint a kreszvizsga.

Közben dömpingárú lettem. Már három hónapja várok kocsira és suliba járok, hogy ez miért érdekes? Mert a tandíj csak délelőttre igaz, amikor suliban vagyok, kettőtől vagy hétvégén már 50 %-kal több. Végül is megoldom, lógni sem kell annyit, mert a 2 órát valahogy lenyomják 1 óra alatt, azt meg észre sem veszik a suliban. Azt mondják az úgy van, ha nagy a forgalom akkor hosszabb az óra, úgy 35 perc, ha meg kicsi akkor kb. 20 perc,Te érted ezt? Meg, hogy mindenki így csinálja... Persze nincs gáz... én sem hittem, hogy kettőt vezet 1-et fizet – csak jól hangzott.

A gáz a 30 óra után van, brutál inflációs lesz. 1000-ről felszalad 3.000-re, ha nem „teccik” csá... a Főnökre /értsd: oktató/ úgyis várnak még 70-en, vagy három hónapja! De van egy gyorsabb megoldás is, vigyek 50 rugót, ennyi kell mert kurva béna vagyok, ez tisztán „láccik”, már négyszer buktam rutinból, négyszer forgalomból /a vb-k: értsd vizsgabiztos/ ennél nem adják olcsóbban, de érthető nem?

Elkezdtem számolni:
- vezettem 30 húszperceset 51.000-ért,
- fizettem a kresz CD-ért 27.000-ret,
- regisztráltak 5.000-ért,
- pótvizsgáztam 52.880-ért,
- megvették a ’jegyet” rá 8.000-ért,
- vezettem a 3.000-es pótból 30-cat 90.000-ért,


Megjegyzem, itt néha megvolt a 40 perc is- közben megtudtam, hogy ennek kb 50-nek kéne lenni, de mióta zsebbe nyomom a pótokat, úgy látszik a Főnök kicsit többet szeret velem lenni. Néha próbál jópofizni – a félév alatt – mert már azóta próbálok megtanulni vezetni legalább kétszer eltalálta a keresztnevem.

Károlynak hívnak, de szólíthatna Karesznak is. Voltam mukifej, kiscsávó, tanonc, de a kisöcsémet utáltam a legjobban. Pedig már majdnem családtag lettem, – fél év nagy idő! Ismertem a nagynénit a csirkéivel – országúti fedőnév alatt szombatonként bedobtuk őket a fény utcai piacra. A feleség volt vagy 120 kg – nehezen mozgott, de mindig intézett valamit. A Főnök azt mondta, jó lesz az nekem, legalább megtanulok parkolni, meg az élethez türelem is kell... ezt meg akkor mondta, ha a muter 40 perc után sem került elő. A kutyát is ötször kellett vinni orvoshoz, 2-szer oltani, 3-szor meg bezabált valamit. De a lányuk az tuti volt, mikor beült holtra izzadtam magam. 1 métert sem volt hajlandó gyalog menni. Mobil csörren, mi gázt adunk, cica beül, én leizzad. Mire a Főnök: „húzzál kesztyűt kisöcsém, meg hozzál kispárnát ha így izzadsz, mint a ló... hogy fogjam meg utánnad a kormányt?

Most tartok a 4-dik bukásnál forgalomból. Ennyire béna lennék? De ez az 50 rugó mégis csak brutál. Már leraktam 234 ezret – Úristen még kimondani is iszonyú, igaz 10-et azért spóroltam, mert nem mentem el a szombat reggeli 7 órás korepra, így a teremhasználat kimaradt.

Döntöttem! Elhagyom a Főnököt. Nem sértődött meg, csak a vállát vonogatta, elém tolt egy valami hosszabb lapot, hogy itt írd alá a 30 órát, azt csá... rá úgy is várnak 70-en – legalább 3 hónapja.

Bementem a központba valami papírféléért – itt nagyon utáltak – azt mondták, hogy mit ugrálok, ők a legjobbak, nézzem meg nekik van a legtöbb tanulójuk, vagy majdnem a legtöbb, mert van azért akinek több van, ügyesebb, jobban nyomja a reklámot, de azért ők is a toppon vannak. Na itt derült ki, hogy én leértékelt vagyok, azért is kellett annyit várnom a Főnökre, meg mit ugrálok ennyi pénzért. De most felértékeltek, vagyis én akciós vagyok, de mert el akarok menni már nem vagyok akciós, és nézzem meg, hogy a rendes ár az 100 ezer forint és csak az akciósoknak 51, tehát csak akkor adják oda azt az izé papírt ha kifizetem a 49 rugót, meg különben is aláírtam a szerződésben.

Na ezt beszoptam, lehet, hogy mégis visszamegyek a Főnökhöz.

Főnök flegmán fogad, „na ugye megmondtam! Minek az életet komplikálni.”

5-dik vizsga, úgy hívják bizottságos. 2 fószer ül a nyakadon. 50 rugó a Főnöknek – persze megbuktam. PÁV meg minden, újabb 13 rugó. A Főnök azt mondta,2 fószer az 2 pénz, én meg csak 1-re adtam, de nyugodjak meg a PÁV után kezdjük előlről... Nem nyugodtam meg. PÁV /értsd alatta: pályaalkalmassági vizsgálat/ 2 hónap múlva – hiába sok a kuncsaft – de gond nélkül megvan.

Hívom a Főnököt, nagyon elfoglalt, sok a Tanuló, - azért a baráti kapcsolatra tekintettel beszorít nekem 10 negyvenpercest a 3 ezresből, mert vizsga előtt mégis kéne.

A vizsga: jattolás /értsd: kézfogás/, remeg kezem-lábam – elindulunk. Szerintem egész jól megy, hisz vezettem már vagy 80 órát, igaz ha 50 percben számolunk csak 40-et, azon az ízé papiron megcsak 30 van, de hát vizsgáztam már 13-szor, rutin az van, szóval megcsináltam.

VB gratulál, elmegy. Főnök rámkacsint... ”Na ugye megmondtam! Müködik a dolog Károly! A döbbenettől megmerevedtem: A keresztnevemen szólított!

Konklúzió: ha nem hiszed, járj utána! – de ne az iskolákat kérdezd, hanem ismerőseidet, Ők megadják az IGAZ választ! – ha merik!

Sok szerencsét!

Kovács Károly /Karesz/
„frissjogosítványos”


Kedves Érdeklődő!

Ha van ismerősöd, aki hasonlóan járt, mint Kovács Károly, kérlek írd meg nekünk, s mi Peepshow rovatunkban közzétesszük!